A MACSKA ÉS AZ EGÉR BARÁTSÁGA - Grimm mese

 Egy macska megismerkedett egyszer egy egérrel, s addig-addig mondogatta neki, hogy így meg úgy szereti, míg az egér rá nem állt, hogy egy házba költöznek, és közös háztartást vezetnek.


- Hanem télire készletet kell ám gyujtenünk, különben felkopik az állunk - mondta a macska. - Neked, egérke, különben is vigyáznod kell, hová dugod az orrodat, még utóbb beleesel valami csapdába!


A jó tanácsot tett követte: vettek egy kis bödön zsírt; csak azt nem tudták, hová dugják. Hosszas töprengés után azt mondta a macska:


- Nem tudom, hol lehetne jobb helyen, mint a templomban, onnét ugyan senki el nem meri lopni; letesszük az oltár alá, s addig hozzá sem nyúlunk, míg a szükség rá nem kényszerít.


Biztonságba helyezték hát a bödönt; de kis ido múlva nagy étvágya támadt a macskának a zsírra, s így szólt az egérhez:


- Hallod-e, egérke, nénémasszony meghívott keresztkomának, gyönyöru cicája született, szép fehér zsemlefoltos, azt kell keresztvíz alá tartanom. Adj nekem kimenot mára, viseld gondját egyedül a háznak.


- Csak menj isten nevében - felelte az egér -, s ha valami jót eszel, gondolj rám. Magam is innék egy gyuszunyi áldomást a kereszteloi aszúból!


Persze egy árva szó sem volt igaz az egészbol; a macskának nem volt se nénjeasszonya, se keresztapának nem hívták meg. Ment egyenest a templomba, odaosont a bödönhöz, nyalni kezdte a zsírt, mind lenyalta a fölét. Mikor jóllakott, sétált egyet a háztetokön, nézelodött, szemlélodött, aztán leheveredett, elnyúlt a napon, s nyalta elégedetten a bajuszát, valahányszor eszébe jutott a zsírosbödön. Nem is ment haza elobb, csak estefelé.


- No, megjöttél? - fogadta az egér. - Biztosan jól mulattál.


- Megjárja - felelte a macska.


- Hát a kicsinek mi lett a neve? - tudakolta tovább az egér.


- Lefölét - vetette oda kurtán a macska.


- Lefölét?! - kiáltott föl ámulva az egér. - Furcsa név, életemben ilyet nem hallottam még. Vagy a ti családotokban talán szokásos?


- Furcsa, nem furcsa, semmivel sem rosszabb holmi Morzsafalónál, ahogy a te keresztkölykeidnél járja - vágta el a vitát a macska.


Nem sokkal ezután megint csiklandozni kezdte a macska ínyét az étvágy.


- Igazán megtehetnéd újra a kedvemért, hogy egyedül viseled gondját a háznak - mondta -, engem megint keresztkomának hívnak, nem utasíthatom vissza, olyan szép fehér sáv van a cica nyakán!


A jóságos egérke megint beleegyezett a macska meg elosont a kertek alatt, belopódzott a templomba, és félig kinyalta a zsírosbödönt.


"Hiába, mindig az esik a legjobban, amit maga eszik az ember" - mondta, és szerfölött elégedett volt a napi munkájával.


Ahogy hazaért, kérdi az egér:


- Hát ennek a gyereknek ugyan mi lett a neve?


- Befelét - felelte a macska.


- Hogy mondod? Befelét? Életemben nem hallottam még ezt a nevet; fogadjunk, hogy nincs is benne a kalendáriumban!


Hanem a macskának csakhamar újra összefutott a nyál a szájában, valahányszor a bödönre gondolt.


Három az igazság - mondta az egérnek - megint keresztelore hívnak, a kicsi fekete, mint a szurok, csak a mancsa fehér, de azon kívül aztán egy szál nem sok, annyi fehér szore sincsen, az ilyesmi nagy ritkaság, minden szent idoben egyszer ha megesik. Ugye, elengedsz?


- Lefölét! Befelét! - mormogta az egér. - Olyan fura nevek, annyit tunodöm rajtuk.


- Mert folyton itthon kuksolsz a szürke háziruhádban, hagyod, hogy a hajad a nyakadba nojön, és képzelodöl - felelte a macska. - Így van az, ha valaki ki sem teszi a lábát a szobából.


Míg a macska odajárt, az egér kitakarította, rendbe tette a házat. A pákosztos macska meg ezalatt kinyalta mind egy cseppig a zsírt a bödönbol. "Addig úgysincs nyugta tole az embernek, amíg mindet meg nem ette" - mondta magában, és csak késo este tért haza, kövéren, jóllakottan.


Az egérnek az volt az elso dolga, hogy a harmadik keresztfiú nevét tudakolta.


- Biztosra veszem, hogy ez sem fog tetszeni neked - felelte a macska. - Úgy hívják, hogy Cseppetsem.


- Cseppetsem! - kiáltotta az egér. - Ez a legmeghökkentobb név valamennyi közt, még sosem találkoztam vele nyomtatásban. Cseppetsem! Vajon mit jelent ez?


Fejét csóválta, összegömbölyödött, és lefeküdt aludni.


Ettol fogva senki nem hívta többé keresztkomának a macskát.


És nemsokára beköszöntött a hideg tél, odakint már nem akadt semmi ennivaló.


Akkor az egérnek eszébe jutott a macska bölcs tanácsa.


- Gyerünk, barátom - mondta neki -, keressük meg a bödönünket, eddig megoriztük, bezzeg most jólesik majd!


- Az igaz - felelte a macska -, jólesik majd neked, akárha az ablakot nyalogatnád.


Útnak indultak, s ahogy odaértek a templomba, ott volt a bödön a helyén, csakhogy üresen.


- Ó, most látom csak, mi történt, most derül ki, milyen barátom vagy! - kiáltotta az egér. - Azzal, hogy keresztelore mégy, fölfaltad az egészet, elobb le a fölét, aztán be a felét, végül nem hagytál...


- Nem hallgatsz! - rivallt rá a macska. - Ha még egy szót szólsz, bekaplak!


...cseppet sem - mondta a szegény egér, mert már a nyelvén volt, s akarta, nem akarta, kiszaladt a száján.


A macska utána ugrott, de az egér gyorsabb volt, elszaladt. Azóta is vigyáz, hogy a macskával ne találkozzék.